azt nem is mondtam hogy tucatbanda lenne a Queen, de nem annyira különleges egyedülálló, hogy Metallica- t vagy DreamTheater- t meg más bandákat megelőzne ..
ő is szete magának össze a dolgokat a különlegesebb zsámaikban is a klasszikus zenétől a Muddywaters blues- on és Pinkfloyd rokkon át progresszív metálig :)
Én régen nagy rajongójuk voltam, persze engem is először az örök slágereik fogtak meg mint a We will rock you, we are the champions, stb., aztán elmerülvén mélyebben a dologban bizony az ezeken túli dolgokban vettem észre a Queen igazi erejét. Persze tök jók a klasszikus slágereik is, ki ne érezné magát keménynek mint a kád széle a We Will Rock You közben, vagy úgy hogy Heidi Klumot is meghódítaná a Somebody To Love-ra. Ezeketa rádiók agyonjátszották már, aminek következtében az emberek nagyrésze ha azt mondják nekik Queen ugyanazt az 5 számot ismeri. De ha az ember meghallgat olyan -ahogyan rotyi is írta- stílusokon átívelő remekműveket, amik szinte egy-egy önálló kis 7-8 perces költemény, hát eltátaná a száját sok ember :) Pl. a Prophet's Song. Bár arról a lemezről nekem a '39 is kedvencem.
ezzel csak annyi a baj, hogy agyatlanul vannak egymás mögé vágva a témák - legalább értene hozzá (zenélne normálisan a fószer), ha már csak úgy vagdalja a riffeket és pakolássza, mintha ő írta volna
Összességében egész jó lett, az első két "szám"(ebbe értve az introt is), és a negyedik kivételével az összes tetszett. A témákhoz a zenék nagyon el vannak találva, még ha én nem is szeretem az ilyen új zenéket (inkább a '90-es évek underground hip-hopja nekem az igazi, ebben sok a modern hangzás, ami persze egyáltalán nem baj, mert biztos ezt kajálják többen). Szóval a zenei alapok kiválóak, a flow-val is elégedett vagyok, de a szövegeken én néhol finomítanék, úgy értve, hogy a komoly témák esetén fennáll a veszélye, hogy áteshet az ember a ló másik oldalára, ha túl komolyan veszi magát, de igazából még talán minden belefért, ez inkább a jövőre vonatkozó személyes javaslat. (Szépen kivehető, hogy kiken "nevelkedett" a haver, de mégsem megy el egyik irányba sem, hanem ezek keverékével egyedi tud lenni, úgyhogy szerintem jó lesz.)
én világ életemben a rock-blues (és persze rock'n'roll) között mozogtam, mint hallgatás, mint játék szempontjából
mondjuk, ha csak a gitárra vagyok kíváncsi, szinte zéró ének mellett, akkor nálam Satriani. ha meg tisztán akkusztikus és/vagy régebbi gityózenére, akkor Shadows, Sputnik, Ventures.
a Beatles, és most irreleváns, hogy valaki szereti/szerette vagy sem, tökéletes példa arra, miként lehet különösebb zenei előképzettség nélkül, néhány akkorddal és tehetséggel alkotni. persze a beat határait ők is elég hamar elérték, de legalább mertek ezen túlmenően kísérletezni, szokatlan dolgokhoz nyúlni, több-kevesebb sikerrel
amúgy meg a zene is ízlés dolga. akinek a hörgés és reszelés jelenti azt, annak az. max neki nincs ízlése
vagy vki ki tudja "zárni" a mikrofonlehányást/halálhörgést... én pl sokat hallgatok Death-et (ezalatt a Chuck Shuldiner-féle bandát értem, nem az egész irányzatot) és nem a szövegre figyelek hanem a riffekre. nagy kedvencem tőlük a Sacred Serenity jó kis gitártémák vannak benne, amiket öröm gyakorolni/betanulni (persze a szomszédok annyira nem örülnek ezen riffeknek)...
de ahogy írtad, h a zenék/stílusok is ciklikusan változnak, úgy változik az ember ízlése is. én pl nagyon sokáig csak metált játszottam és hallgattam. mostanába pedig a blues-rock iránt érdeklődöm inkább. pedig gitártanárom szerint blues-t könnyebb játszani mint metált... :D
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.
...
hhha haw ha hhaoo .. 
... 
)
