Kiemelkedő képességekkel rendelkezik a támadásokhoz, jó látás és lövés, ráadásul nekem úgy tűnik, mindig az egyszerű és helyes megoldásokat választja, amik gólokhoz vezetnek. Persze csak pár meccsét láttam, de védekezésben sokat kell fejlődnie, hogy komolyan vehető védővé formálódjon.
Külön sorban kellett volna kezdeniük már az első meccstől kezdve, de jobb később, mint soha. Filppula is sokkal jobb a szélen, Helm meg simán elbírja a harmadik sort, oda már úgyis energia szükséges, illetve amit ő képvisel a stílusával.
Clearyt sajnálom, mindig szimpatikus volt, de őt a sok sérülés kikészítette.
Meg kell jegyeznem, hogy tegnap Quincey is elfogadható volt. Kindl viszont nem tetszett, sok korongot elszórt.
Brunnerről mit gondolsz? Szerintem használható lehet, de előnyben nem kéne a kéken erőltetni. Annyira nem jó a lövése távolról, inkább amolyan Stamkos-féle szerepkörben tudnám elképzelni, várja a kapáslövéseket. Persze ez nem fog menni statikus PP-játékkal.
Amúgy nem ragadtatom el magam túlságosan ettől az egy meccstől, vasárnap Chicagoba megyünk. Ők sokkal jobbak.
Azt gondolom, Subban esetében jó viszonyítási alap Del Zotto. Korban egy év van közöttük, hasonló mutatókkal rendelkeznek, s mindketten ugyanannyira fontosak a csapatuk számára. MDZ mégis elfogadott egy szinte ugyanolyan ajánlatot, mint amit ti tettetek Subban elé. Szerintem tényleg PK fejével van a baj.
Datsyuk passza még mindig sokkoló. Ilyenkor mindig úgy kifordítja a csípőjét, hogy azt hiszem, a passz megy a senki földjére. Aztán persze az esetek nagy százalékában pontosan embert talál vele, amiből gól is lesz. Durva.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.