|
Azt mondják, Magyarország a végét járja. Magyarország egy haldokló ország. Európa közepén, ez a gyönyörű, természeti kincsekben páratlanul gazdag föld, ahol az igazi katasztrófák fogalmát csak hírből ismerik. Ahol nincs mindent romba döntő földrengés, pusztító tornádó és tájfun, nincs elsöprő árvíz. Nincs vulkán, nincs sivatag, ahol egy magot elejtesz és szinte azonnal kihajt belőle a csíra. Ahol olyan édesvíz készleten ülünk, ami 20 év múlva a Föld leggazdagabb vidékévé tehetne minket.
De nem tesz majd, mert a magyar nép beteg. Mindig is az volt, miért is lenne most vagy a jövőben más? Az itt élő nép a saját anyját is eladja 2 forintért, az itt élők 2 percet nem tudnak előre gondolkodni, csak és kizárólag a pillanatnyi jólétük érdekli őket. Holnap is lesz nap, ejj, ráérünk arra még.
Azt mondják, Magyarország a nyugdíjasok országa. Magyarországon a nyugdíjasokról szól minden: az évi 1000 forintos rezsicsökkentés, a 2000 forintos nyugdíjemelés, a korhatár feletti ingyen BKV-utazás. Sőt, most már a minden hájjal megkent kereskedelmi tévék is felfedezték maguknak a nyugdíjasokat, mint potenciális célcsoportot. És ez még csak most kezdődik, hisz 2014-ben jönnek a választások.
Rengeteg a nyugdíjas, az állami pénzből, az adófizetők pénzéből élő eltartott. De, tulajdonképpen mit is várhatunk? Azt mondják, a fiatalok kúrnak dolgozni, a fiatalok kerülik a munkát, a fiatalok külföldre mennek inkább dolgozni, sőt külföldre mennek kúrni a munkát.
Isznak, trollkodnak, értékvesztetten csaponganak – Itt a nyugdíjasok igazi arca
A nyugdíjasok egy része rendszeresen iszik, drogozik, dohányzik, döntő többségük pedig elidegenedett, értékvesztett, önző.
Közös még bennük, hogy romba döntik a magyar nemzetgazdaságot, szűklátókörűségükkel és történelmi sérelmeik monomániás nyalogatásával ellehetetlenítik a közbeszédet.
Mindezt nem én találtam ki.
Hanem elolvastam Trümmel Alfonz új könyvét, a Tudom, mit tetszik csinálni jövő tavasszal: a Fideszre vagy az MSZP-re tetszik majd szavazni a 13. havi nyugdíj, az újabb rezsicsökkentés vagy valami hasonló népjóléti baromság reményében.
Már a cím maga is figyelemre méltó, de sokkal súlyosabb a folytatás. Trümmel könyve ugyanis megrázó képet fest a mai magyar nyugdíjasokról.
Jövőkép nélkül
Az első fejezet rögtön a legfontosabb állítást bontja ki, miszerint a magyar nyugdíjasnak nincs jövőképe. Nincs jövőképe, mert nem él már sokáig.
Bár folyamatosan arról panaszkodik, hogy milyen kevés az a kis nyugdíj, amit a postás minden hónapban a lába elé helyez, teljesen hidegen hagyja, hogy saját gyermekeinek, még inkább unokáinak még annyi sem lesz, mint neki.
Nemhogy a 13. havi nyugdíj, de mai értékén számolva kétséges a 11. havi is.
A nyugdíjas lét az önzés maga, állapítja meg Trümmel, miután állítása szerint több száz nyugdíjassal beszélgetett a könyv megírása előtt.
Égből pottyant mesék
A nyugdíjkifizetés náluk lét- és helyzetmeghatározó rituálé, rosszabbik változata a rezsicsökkentés. Vagy emlékezetes a 13. havi nyugdíj esete. A bevezetés utáni néhány hónap után kiüresedett a pluszjárandóság felett érzett öröm, jött az unalom, a rém, ami jellemző mumusa a mai nyugdíjasvilágnak.
Csoda, hogy a 14. havi nyugdíjjal kellett kampányolni, hogy aktivizálják őket?
Miközben a legstabilabb választói közösséget jelentik, és számarányuk félelmetesen magas (egynegyede a választóknak!), semmit sem értenek a közgazdaságból. Nem látják, hogy amit ma elégetnek, abból csak hamu marad holnapra, von mérleget Trümmel.
Minden nap buli
Az elmúlt húsz évben pedig volt mit elégetni. Számos jóléti intézkedés kizárólag az ő javukat szolgálta, miközben folyamatos az elvonás a fiatal generációknak juttatott, oktatásra fordított közpénzekből.
Ingyen használhatják a vasutat, a tömegközlekedést, kedvezményt kapnak a kulturális intézményekben, miközben iszonyatos pénzt emészt fel a gyógyszertámogatásuk is.
Egyik részük drogfüggő
Trümmel könyvéből nyilvánvalóvá válik, hogy az igazi drogfüggőket a nyugdíjasok között kell keresni. Magyarországon eszméletlen magas a gyógyszerfogyasztás mértéke, dobogós helyen vagyunk Európában. Na, és ki zabálja fel a gyógyszerek nagy részét? Trümmel válaszol.
Másik részük alkoholista
Nem kellett sokat kutakodnia a szerzőnek ahhoz sem, hogy leírhassa: “A magyar alkoholisták egyébként is igen magas számának nagy részét az öregségi nyugdíjasok illetve a rokkant nyugdíjasok teszik ki.” Ön is látott már félédes bort, kevertet, olcsó rumot, vodkát a cvekkerébe gyömöszölő nyugdíjast a kisboltban? Na, ugye.
Ha a helyzet nem lenne így is elég súlyos, akkor csak olvassuk tovább Trümmelt, aki kíméletlen alapossággal ment utána a témának. A magyar nyugdíjasok ivási szokásaik napi rutinná váltak, azaz nemcsak hétvégén “buliznak”, hanem minden egyes áldott nap betöltik a nyugdíjból megvásárolt mennyiséget gyógyszerekkel, mesterségesen életben tartott szerveztükbe.
Értékvesztés, kulturálatlanság
Gondolhatnánk persze, hogy ez a sok áldozat, amit a társadalom meghoz a költségvetés fogvatartóinak talán jobb kedvre deríti őket, amiből valami pozitív energia felszabadul. Sajnos nem.
A generációk közül hiába jut nekik a legtöbb szabadidő, ezt a rengeteg lehetőséget egyáltalán nem használják ki.
Egész nap tévét néznek, a nyugdíjukat kétes szolgáltatásokat, illetve termékeket nyújtó tévéműsorokra költik.
Vagy olcsó vígjátékokra mennek állami támogatásból működtetett színházakba.
Mivel a szexre képtelenek, pornót néznek. Pornófogyasztási szokásaik életben tartják a pornóipart, megfertőzik a fiatalokat.
Ha nem, akkor a Facebookon agitálnak újabb jóléti intézkedések érdekében.
Vagy az általáluk az aktuális Kádár Jánosnak tartott népvezetőt istenítik, hogy a változás szele messze elkerülje Magyarországot.
Jövőkép hiányában természetesen csak trollkodni tudnak. És mivel nekik van erre a legtöbb idejük, bármilyen előremutató közéleti vitát szétbarmolnak, így vetve vissza a haladás kerekét újra és újra.
Miért is vágynának bármire? – teszi fel a kérdést Trümmel, aki a Kádár-korszak nyugdíjasairól azt írja:
Sokkal rosszabbak, mint nyugat-európai társaik. Munkával eltöltött éveiket a teljes foglalkoztatottság jellemezte, így még aktív éveikben sem kellett soha megharcolni semmiért. Miért tennének most másként? A nyugdíjas létet még így is jutalomként élik meg. Ez Nekik Jár.
Satnyul a szókincsük
Ahogy öregszenek, egyre több dolgot elfelejtenek, miközben az új kifejezéseket, a modern világ jelenségeit konokul kizárják rogyadozó elméjükből.
Mondom, Save As!
Elvárják, hogy a számítógépet bekapcsolják, konfigurálják helyettük, de a troubleshootingra már képtelenek, ezért nem ritka, hogy a családtagok gépeire tudatlanságuk folytán vírusokat telepítenek, számoltak be tucatjával Trümmelnek az áldozatok, gyerekek és unokák egyaránt.
Jobb klik? Hardver biztonságos eltávolítása? Vezetéknélküli hálózat beállítása?
- nem mond nekik semmit.
Trümmel tényfeltáró könyvének legnehezebb része az utolsó fejezet, amely valójában egy oknyomozó publicisztikának is beillene.
Ha ennyire szarnak az egészre, vajon milyen világra virradunk holnap? Egy év múlva? Tíz év múlva? És vajon hányan lesznek közülük azok, akik felülve valamelyik tömegpárt populizmusának, újra megszavaznak egy teljesen vállalhatatlan ígérethalmazt, majd meg sem érik a következő választást? Belegondolni is borzasztó. Hála a jó égnek, hogy annak idején a KISZ-ben nem volt annyi nyugdíjas, mint most…
Egy dologban bízhatunk Trümmel Alfonz szigorú, de igazságos könyvének elolvasása után. Talán a fiatalok másmilyenek…
A nyugdíjas az nyugdíjas. De ne felejtsük el: nagyapáink és nagyanyáink is nyugdíjasok. Sőt, akár apáink és anyáink is lehetnek/lesznek nyugdíjasok. Még az is előfordulhat, hogy mi leszünk nyugdíjasok.
|
