erről van szó, kedves RRA! szurkoltam nektek, és sajnálom, hogy nem jött össze, sőt a döntőben is inkább nektek drukkoltam volna, bár a Nucks is szimpi, gyorsan hozzáteszem. De innentől meg egyértelmű, hogy kinek szurkolok.
Mocskos ruins, remélem buknak a férgek a kampós orrú, púpos hátú Miss Lucic-csal az élen, aztán sírjanak csak egész nyáron, késő őszig. Innen szép bukni!
Jobban örültem volna a Tampának, az ő játékuk inkább feküdne nekünk, de ezen most már kár elmélkedni.
A Boston 90-ben mi 94-ben döntőztünk. Mi még nem nyertünk kupát, ők meg egy évre rá hogy mi csatlakoztunk a ligához. Nem most volt.
Nem keresem vissza de még a szezon első korongbedobása előtt azt mondtam hogy szerintem Keleten a Boston, Nyugaton mi vagyunk a legerősebb csapat és ez lesz a döntő. Akkor nagyon le lettem hurrogva, asszem Mac-kel még egy sörben vagy pezsgőben is fogadtunk :)
Eldöntöttem hogy erre a két hétre hazaköltözöm, hogy élőben láthassam a meccseket, most két hétig semmi sem lehet fontosabb a csapatnál.
A Hawks párharc után azt mondtam nem vagyok készek a sikerre, a Preds ellen hogy ha nyerni akarunk ennél több kell, a Sharks után azt mondom ezzel a lendülettel kell játszani, de még mindig több kell. Legyőztük a mumusunkat, átlőttük Crawfordot, tudtunk trap hokit játszani az első sor nélkül is éppen elégszer törtük át Rinnét, a chocker harcban felülemelkedtünk a múlton és könnyedén szórtuk Niemit. Most egy Chicago+Nashville játéktípust követő Bostont és egy falat építő Thomast kell legyőzni. Valami iszonyat nehéz lesz. Óriási hét meccses párharcra számítok, brutális, néhol aljas küzdelemre mindkét oldalról.
Ezért akartam volna a Tampát mert a Bruins ellen ha ők ha mi nyerünk óriási anyázások lesznek és a győztesre mindenki köpködni fog. De ne legyen igazam. Hátha csodálatos hokit látunk, férfias és felemelő küzdelemben.
Eddig minden körben hoztuk az első két hazai meccsünket és 3-1-gyel mehettünk haza az ötödikre. Jó lenne ezt folytatni de én azt mondom 1-1-gyel megyünk 2-2-vel jövünk majd haza. Elöljáróban ennyit.
Szerdától pedig wodoobaba, szívgyógyszer, lélegeztetőgép és egyebek az oldalamon! GO CANUCKS GO!!!!!!!!!!!!
gondoltam szombat úgyis túlóra vasárnap meg akartam nézni újra az idei szezon első alapszakasz meccsét,honnan is indult ez az egész szezon az LA ellen emlékszem Kopitarnak véletlenük kiverték pár fogát egy magas bot után, visszajött erre lőtt 1 gólt és nyert az Kings..
azért ez 1 fain gól volt Lindentől amúgy megvan az egész dvd széria amit a Rangers adott ki,menüs meg meg minden. bár azt hiszem csak az 1. meccset néztem végig
"We've watched a little bit, but more as fans than an opponent," Canucks forward Alexandre Burrows said of how much attention the team has paid to the Eastern Conference Finals. "Obviously now we'll try to pick up on a few things and hopefully it goes to four OTs (Wednesday), then maybe a Game 7 and another four OTs. We'll see."
nehogy komolyan vedd!! apám a sírba kerget az ilyen dolgaival.múltkor épp meccsnézés közben bejön és megmondja az eredményt meg ilyesmi.kész rémálom néha.vagy múltkor is hazaértem a meólból délután,megállok a tv előtt (tudja h délután meccsnézs van nálam) erre odaszól nézd csak a tv-t erre átkapcsolja és épp a mi meccsünk ment.csak h megszívasson :D
hát a nemzeti sport azt írta h a "hoki istenek megint mellénk álltak" szal ezek szerint téged is figyelmebe vettek :D,mellesleg apám ma reggel azzal fogadott h van 1 jó meg 1 rossz híre.hát mondom a jót úgy is tudom, kezd a rosszal...azt mondta h most olvasta a nemzeti sportban h a sharks megvétózta a gólt mivel szarul volt összerakva a palánk és emiatt kaptak ki.háháháhá.(bár először megállt bennem az ütő) LOL...
ja és ezúton is bekaphatja a NS mert Kes gólját "mázlista gólnak" titulálta.pedig az 1 tökéletesen végrehajtott támadás volt
Ha a hetedik meccsen hosszabbítás lesz esetleg az nekem a világ végét jelenti. 16-án érettségiztetek, legkésőbb fél nyolcra bent kell lennem, ott nincs kecmec. Mindegy nem is gondolok rá, még bevonzom és akkor tényleg Dunába ugrok. Ó hogy bassza meg
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.