Velem szemben nem kell védened, mert én bírom, csak zeneileg nálam nincs a kedvencek között ennyi:)

A Blackre visszatérve meg nyilván az lett a sikeres, hisz a thrash eleve nem oly népszerű, mint a populáris műfajok, ráadásul ebben óriási marketingmunka volt, promóció és egyéb nyalánkságok és ezt nem lehetett mással megcsinálni, mint egy sokkal-sokkal populárisabb hangvételű anyaggal. Bob Rock type music. Na most lehet a thrash-t nem szeretni, de technikailag-zeneileg bármelyik korábbi albumuk lemossa a Blacket (amely hangzásilag, stúdiómunkát tekintve überbasz, a Justiceon pl. gyakorlatilag nem volt basszus... ez is megérne egy misét), annak ellenére, hogy a korábban említett promókkal se lehetett volna eladni egyikből se annyi lemezt, de még a közelébe se lehettek volna eladásilag. Én szeretem a Black albumot - sőt a Load-Reloadból lehetett volan egy a Blacknél is jobbat összerakni, ha mindkettőről kirostáljuk a gyengébbeket, de az se igazi Metallica album, hanem azok már igazi "James-style kísérletezések voltak". Az a korszak már egyértelműen arról szólt, hogy keressünk is bazzer pénzt és James coutnry szeretete, stb. - ez a Garage-on is visszaköszönt -. A főkolompos meg ő volt, így lett a 'Tallica sokak szemében áruló - akik meg tudták emészteni rövidebb, vagy hosszabb idő alatt a váltást, azok számára a világ egyik legsokoldalúbb bandája. Nem mindenkinek áll jól a váltás, de utólag szerintem nem panaszkodhatunk, mert tudtak másban is maradandót alkotni, nem is akármilyet. Ami viszont mindig id örök téma lesz, hogy óriási kontraszt feszül az első 10 év és az azóta datált munkássága között.