van valahol egy elég hosszú beszámoló az argentin példáról. egy fiatal csóka, aki átélte, írta. amolyan naplószerűség. talán újságíró is volt, de erre már nem emlékszem.

szóval a dolog romantikus része valóban az volt, amikor kizavarták az amcsi és egyéb külföldi cégeket, visszavettek mindent, és amit nem államosítottak, azt megkapták a gazdák. a külföldi adósságokat meg nem fizették tovább.

aztán a rózsaszín dolgoknak ezzel a végére is értünk. az emberek egymást ölték halomra. a legnagyobb kincs a víz lett. nem igazán működtek a közüzemi szolgáltatások. az maradt életben, aki fel volt fegyverezve és sosem állt meg a kocsijával. emlékszem egy képre: házilag, mindenféle vasrudakkal, meg páncéldarabokkal felvértezett dzsipekkel rohangásztak az emberek. akkor sem álltak meg, ha kisgyerek, vagy kismama könyörgött érte. ha valaki mégis megállt, előléptek a többiek rejtekükből és jó esetben csak a kocsiját és az értékeit vették el. nagyobb általánosságban az életét is. egyszerűen megszűntek az erkölcsi, morális törvények. a puszta életben maradásért küzdött mindenki. az ország embargó alá került, nem volt az olyan mézédes kánaán.

amíg nincs víz, villany, fűtés, állnak a gyárak, nincs fizetés,addig a paraszt sem tud termelni. pláne, h amúgy is mindenét ellopják rögtön. ez nem úgy működik, h becsukjuk a határokat, tojunk a világra és közben odabent hawaii van. a földeken zúg az ének, az asszonyok kontyba kötött hajjal viszik kosarakban az ételt uraiknak, akik a földeken ép a ragyogó termést aratják s mindemellett a dolgos nép odahaza élvezi a függetlenség nagyszerű ízét és a kánaánt.

egy ilyen leálllás, önmagunk elszigetelése nagyon hosszú átmenetet hoz, ami során a lakosság jelentős része éhen hal, hisz munka szinte semmi sem marad, se pénz, se kaja. egy másik részével a többiek végeznek, vagy épp a rendfenntartók, ha épp vannak. és semmi garancia arra, h a maradék ember kibírja és megvárja, h majd egyenesbe jöjjenek a dolgok és a belső piac megoldjon mindent.

ott van észak-korea. ott még diktatúra is van, tehát az emberek el is hiszik, h a határokon túl rosszabb az élet, vagy legalábbis nem lázadoznak ellene. pláne, h már eleve ebbe születtek, nem tudják, h lehet másként. na most azt hiszem, senkinek sem a fényűzés jut róluk az eszébe, pedig a mezőgazdaság ott is az alap.

visszatérve Argentínára, végül ott is beadták a derekukat, nem egy külföldi cég visszatért, újabb hiteleket vettek fel, ismét nyögik az államadósságot stb. szóval összességében elmondhatjuk, h nem feltétlenül érte meg azt a rengeteg áldozatot.

nem hiszem, h ez a kérdés ennyire fekete-fehér lenne. abban egyetértek viszont, h ha le is akarnánk válni a csecsről, azt hosszasan kell előkészíteni és végre ezt kell termeltetni, amire ténylegesen szükség is van. és befejezni azt az idióta gyakorlatot, h az egyik évben azért kap állami támogatást a gazda, h kivágja az összes szőlőt, hiszen nem kell, a következőben azért, h ültesse tele, aztán megint ki, megint be.

és a tsz-visszaállításról is sokat beszéltünk már itt. egyetértek. nevezzük farmergazdaságnak, ha az kevésbé visszataszító. de ettől még az kivételesen egy jól működő rendszer volt. nem minden részletében, de alapnak mindenképpen megfelelő. ehhez képest szétromboltuk, mint mindent ami picit is kötött az átkoshoz. azóta minden gazda jól megmutatja, h majd ő a maga pár hektárán milyen qrva jól tudja csinálni. tüntetnek is, mindenki a saját 20 milliós hitelből vett traktorával. ahelyett, h ésszerűen, tervezetten gazdálkodnának. n amidnegy, ez egy hosszú téma és egyikünk sem szakértő benne.

jó lenne végre tényleg látni egy olyan programot, ami a rombolásnál, felelőskeresésnél is tovább lát és felvázol valami valós megoldási tervet. még akkor is, ha rosszat, de legalább valós, tényeken alapuló tervet. azon lehetne alakítani. de egyelőre alap sincs. senkinél. bár mindenki hangoztatja, h csakis neki van igazi programja...