|
Ahhoz, hogy a Jobbik létrejöjjön legalább annyira kellett az ellenzék tutyi-mutyi, tehetetlen, balfasz, tenni nem akaró politikája is mint amennyire a kormánypárt népnyúzó bűncselekedetei a nyolc év alatt, hisz maga a Jobbik egy jelentős része a FIDESZ által alapított polgári körökben is politizált és a MIÉP-ben is. Ezekből váltak ki.
A MIÉP-ről pedig könyveket lehetne írni, ami Csurka baromkodásait, hülyeségeit illeti (nagybátyám Tatabányán MIÉP tag volt, nem keveset beszélt ezekről a dolgokról, no és a párt szétzülléséről is már akkor beszélt, amikor a MIÉP még szinte a virágkorát élte).
A szélsőségezésről pedig:
2006 október 23. -án 14 ember látássérülést szenvedett, és még lehetne sorolni, de nem folytatom, maradjon csak ez az egy dolog.
Fejtsd már ki légyszives, hogy ha erre a föntebb említett dologra nem "szélsőségezitek" az MSZP-t és az SZDSZ-t, akkor vajon mitől olyan kurva szélsőséges a Jobbik meg a gárda, amelytől még egy pofon nem csattant el.
Mert én erre lennék kurva kíváncsi, de ezt még senkinek se sikerült elmagyaráznia!
|