|
Ebben mondjuk a dolgok gerincét tekintve egyet tudok érteni, s a föntebb adott meglátások is kiegészítik.
Ez valóban egy hosszú távú folyamat egy oszlopos részét képezheti (és valójában ez lenne a legfontosabb pillére annak is).
Sajnos azonban ha csak az utóbbi 20-30 évet nézzük ebben is, maga az oktatás szintje is iszonyatos mélyet repült és itt nem csak a tanárok kezének a megkötésére célzok, hanem arra is, hogy nem kevés tanárt nem hogy problémás gyerekekhez, de még az iskola közelébe se nagyon engednék.
Valamikor tanárnak lenni egy külön "címnek" számított még az értelmiség körében is, ma szinte csak olyanok mennek tanárnak már, (tisztelet a kivételnek) akik máshová nem jutnának be (nem a szakma iránti elkötelezettségből, hanem csak a diplomáért).
Szóval nagyon mélyről, a talajszint alól kell építkezni.
Az oktatás (és azon keresztül a nevelés) színvonala egyébként globálisan is érint mindent, és van olyan dolog, amit legelső sorban csak ezen keresztül lehetne orvosolni. Ilyen pl. az abortusz kérdése is szerintem, bár az is mindenképp megér egy misét, hogy hogyan lehet e úgy agycsiszoló, erkölcsi normákat és tudást gyarapító oktatást működtetni eredményesen reggel 8:00-tól délután 14:00-ig, hogy utána otthon 16:00-tól a "Maunika Sau-k" meg a "Való Világ"-ok áradnak ezen csiszolatlan, éretlen agyacskákra... |