|
Johnnyboy hozzászólása: |
|
|
|
Na akkor egy kis töri, nem volt olyan régen !
Szóval Ausztria, a 80-s évek. A szocdemek (SPÖ) és a konzervatívok (ŐVP) közti, sok megegyezéssel folyó kormányzás 4. évtizedének vége. Korrupció, mint a tenger, de azért ügyeltek a mértékére. Magyarán: nem lopták szét az államot, hanem csak piciket csípkedtek (ami nominálisan így is rengeteg volt!). Állami vállalatokhoz már középvezetőként sem lehetett elhelyezkedni vörös (SPÖ), vagy fekete (ÖVP) tagkönyv nélkül !
És ekkor egy karintia néptribun úgy gondolta, ebből elég, sőt mozgalmat alapított. Igen, ő volt Jörg Haider és az FPÖ. Lényegében a megcsontosodott struktura képtelen volt reagálni erre az új kihívásra. Minden maradt a régiben, az FPÖ meg erősödött. Hamar kiderült, az új erő két egymással kibékíthetetlen csapatból áll: a régi, időnkét széljobba hajló vérkonzervatívokból és a fejlődés gyorsításában érdekelt ún. Yuppie-kból. Aztán a hatalomra kerülés után ez az ellentét az FPÖ szétszakadását is okozták.
Viszont aztán szépen kiderült, hogy a kemény szavakkal választást nyerő FPÖ vérkonzervatívjai a munka kezdetekor már elvéreznek. Képtelenek a rájuk bízott feladatokra. Nemzeti kincsek vesznek el, mert fafejű barmok (Gustav Klimt néhány festménye így került ki az országból, pedig egy gesztus is megtette volna!). Az eredményeket kizárólag a yuppie-k szállítják (Susane Riess-Passer, vagy a pénzügyi tárcát rendbeszedő Grasser). Aztán Jörg barátunk visszavonul Karintiába (ott tartományi miniszterelnök), aminek hatására a két tábor egymásnak esik.
Aztán megalakul a BZÖ és az FPÖ-n sem lehet már észrevenni azt a fenenagy változtathatnékot.
Na ! Ennek egy sánta kiadása kezdődik most Hungarisztánban ! |
|
|
|