Fórum >> Hozzászólás

  rotyi hozzászólása:

basszus, már ennyi? közel tíz évvel kevesebbre tettem volna... :allleesik:


"
Május 13-án lesz hetvenéves Harvey Keitel amerikai színész, akinek jellegzetes arcát többek között a Taxisofőr, a Kutyaszorítóban, a Ponyvaregény, a Zongoralecke és a Szembesítés című filmekből ismeri a közönség.

A lengyel és román ortodox zsidó bevándorlók gyermeke a tanulást nem kedvelte, inkább az utcán, a vidámparkokban és a játéktermekben töltötte idejét. Tizenhat évesen beállt tengerészgyalogosnak, három évig szolgált Libanonban.

Leszerelése után volt bírósági rajzoló, cipőügynök, miközben színészetet tanult a híres Actor’s Studióban. 1965-ben egy hirdetésre jelentkezve kapott szerepet Marton Scorsese vizsgafilmjében. A rendezővel forgatott harmadik közös filmje, az 1973-as Aljas utcák meghozta számára a sikert, hitelesen játszotta el a kulturális örökségével küszködő New York-i olaszt. Scorsese szerepeltette a Taxisofőrben is, ahol a kiskorú prostituált futtatóját alakította, az Alice már nem lakik itt című filmben pedig a címszereplő szadista udvarlójaként tűnt fel.

Francis Ford Coppola őt szemelte ki az Apokalipszis most főszerepére, de a sikertől megkótyagosodott színész összeveszett a rendezővel, aki közvetlenül a forgatás megkezdése előtt kirúgta. A kedveszegett Keitel felejthető filmekben tűnt fel, megfenekleni látszó karrierjén ismét Scorsese lendített egyet. A botrányok és viták övezte Krisztus utolsó megkísértése című moziban Júdást formálta meg, és ismét a reflektorfénybe került.

Az utóbbi két évtizedben zajos sikert aratott a Thelma és Louise című "női road-movie" nyomozójaként, 1991-ben pedig Arany Glóbusz- és Oscar-díjra jelölték a Bugsy című gengszterfilmben a legjobb mellékszereplő kategóriában. A Mocskos zsaru című akciófilmet követően szerepelt Quentin Tarantino Kutyaszorítóban című alkotásában, a rendező kultikussá vált Ponyvaregényében, majd Tarantinóval együtt játszott az Alkonyattól pirkadatig című rendhagyó vámpírfilmben.

A számtalan negatív figura után egy Új-Zélandon élő analfabéta, durva telepest alakított a Zongoraleckében, aki beleszeret egy néma asszonyba. Keitel nem hajszolja a főszerepeket, szívesen "száll be" független produkciókba, ha ezek művészi kihívást jelentenek számára (Füst, Egy füst alatt - Beindulva).

A gyűrött arcvonású, szomorú tekintetű, klasszikus szépségű filmsztárnak a legkevésbé sem nevezhető Keitel több mint száz filmet forgatott, volt brutális és emberi, hűvös és romantikus, de mindig hiteles és érzékeny. (Jellegzetes arca egy whiskymárka reklámjaiból is ismerős lehet sokak számára.)

Az egyik legkeresettebb karakterszínész három-négy filmet is készít évente. Egyik kedvence a Szabó István által rendezett Szembesítés, amelyben amerikai tisztként vizsgálja a második világháború után a kollaborációval vádolt német karmester, Wilhelm Furtwängler ügyét. Miként szinte minden filmjében, ebben is a művészi és emberi felelősséget kutatja.
"

  Beszúrható szmájlik

  Kép és link beszúrása

  Hozzászólás

 Név:

Jelszó:


A maximálisan beszúrható kép szélessége 980 pixel!!!

A hozzászólás elküldése elott a felhasználó köteles elolvasni és elfogadni a hozzászólási szabályzatot!


A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.

© 2001-2013 CenterIce - Minden jog fenntartva.