|
Bár a "nagy" döntő már majd' egy hónap távolságban elmaradt mögöttünk, ne feldkezzünk meg az utánpótlásról sem. A hétvégén a két legjobb junior csapat a Fejér Juniors és a Budapest Cowboys Juniors küzd meg az elsőségért.
A döntőn igazi amerikai focis hangulat várható, amit már a bevonulásnál megalapoznak a rendezők, a mérkőző juniorokat egy kisebb show keretében, név szerint szólítják majd a küzdőtérre.
A félidőben is nyüzsgő, látványos, „amerikai focis” érzés várható, ahol irányítók és elkapók felszerelésben mérhetik össze tudásukat egy nyereményjáték keretében – ígérik a házigazda rendezők. Az irányítók távolságban és pontosságban mérkőzhetnek meg egymással. Míg az elkapók az óra ellen harcolhatnak egy ügyességi pályán, miközben a feléjük dobott labdákat is meg kell szelídíteniük.
A díjátadón a magyar felnőtt bajnokság győztesei, a Budapest Wolves játékosai adják át az érmeket és a döntő megkoronázásaként a kupát és az MVP díjat.
Az összes nevezett junior játékosnak ingyenes a belépés, míg csapatonként – és a csapatoknak - 15 fős részvétel esetén félárú jegyeket tudnak biztosítani.
Budapest, BOK Olimpiai Sportközpont, X. Vajda Péter utca
Belépő: 1000 Ft
tökéletes vaásrnapi program gyertek minél többen jó kis hangulat lesz :mosoly:
|