|
Tegnap megnéztem a meccset a másik közvetítéssel is, hát sokat nem változott a véleményem.
Nem volt playoff szintű meccs, és szerintem egyik csapat sem játszott jól. Az elején minden a Nashville
malmára hajtotta a vizet, és még most sem tudom, hogy Rozsival hova korcsolyázott az első góljuk előtt.
Szerencsével, meg pár kérdéses kiállítással tudtunk egalizálni, (Hjalmarssonon látszott a frusztráltság a góljánál)
de ugyanazt éreztem mint a szezon második felében, hogy annyira a puck possessiont akarjuk alkalmazni, hogy
sokszor nem is megyünk egyszerűen kapu felé, mindent visszateszünk a kékre, számítva a bekk lövésére, míg
az ellen három húzással a kapu előtt van és ott a gólhelyzet.
Darling nagyon jól védett, neki köszönhető a siker, mert az OT első harmadában sokkal veszélyesebb volt a Nashville.
A továbbiakban ennél több kell, ki kell venni Forsberget a játékból, nélküle elég semleges a támadóegységük, nekünk
meg sokkal élesebbnek kell lenni, megnyerni a párharcokat és lendületesen, gyilkos ösztönnel a kaput támadni. |