20 perccel ez előtt:

Pat Foley beszélget egy mukival, kitartóan várok, papír, toll kézben. Feltűnik két alak, hoppá bazmeg ez Seabrook, szólok neki, odajön, aláír, a másik mögötte áll, akkora mint egy hegy... ohh... felismerem... Buff, sign my paper too please... Ekkora embert én még nem láttam. Byfuglien baszki.
Miközben "ezekkel" tököltem Foley elhúz a helyére, megyek utána, elkapom, elmondom neki az elmúlt tíz évet fél perc alatt, csupa banális szart, téged hallgatlak száz éve, Magyarország, blabla, elkéri a sajtókártyámat, leírja a nevemet, all the best, goodbye, szép az élet.

Miközben ezt írom Steve Konroyd lapozgat mögöttem. Hol vagyok bazmeg.