Hajnalban arra gondoltam, hogy macerás dolog lesz arra kényszeríteni magam, hogy ne haljak bele a kiesésbe. Ilyenkor mindig baromira megbánom, hogy nyitott könyv a szenvedélyem, és másnap nem lehet elbújni a világ elől, mert azok is bekérdeznek, akik hülyének néznek az éjszakai meccsnézés miatt, azt viszont melldöngetve hirdetik, amikor reggel hatkor felkelnek valami faszom F1-es nagydíjra.

Az idei kiesésre adekvát válasz, hogy pofátlanság lenne, ha pont én kezdenék el rinyálni, aki az elmúlt hat évben három kupát kapott. Egyébként csak azóta kell magyaráznom a kiesést, amióta sikeres a csapat. Régen minden jobb volt. Senki sem szívja egy olyan drukker vérét, akinek a csapata már decemberben a következő szezonra készül. Legyintettünk, igen, már megint, de majd egyszer... Aztán eljött az egyszer, a kétszer, aztán meg a háromszor.

Szóval ha kizárólag élményadag szempontjából nézem a történteket, akkor a Toews-érában csak egy szezonunk okozott masszív csalódást, a 2012-es Arizona elleni kiesésben nem voltak felemelő pillanatok. Azért ez baromi jó arány.