Nem gondoltam volna, de engem nagyon megütött a hír. Nem túlzás, életem egyik fontos szakaszának volt a főszereplője. Őt még a Blackhawks sötét időszakában draftolták, pislákoló reményt jelentettek Tuomo Ruutuval a sok bedöglött 1st pick után. Amikor Seabrook debütált még bőven rádión hallgattam a meccseket, nem igazán voltak használható streamek, torrentek is elvétve. Mázlim volt, mert a franchise felfutása egybe esett a hivatalos streamek nyitásával, a 2007/08-as szezontól már mindent láttam, így tulajdonképpen Seabrook karrierjét is végig kísértem.

Mindig úgy tekintettem rá, mint a megbízhatóság mintaképére. Ha ő volt a jégen, akkor nem kellett aggódni, a nyugalom és a bizalom egyik fajtája, majd ő rendbe rakja, elrendezi, amit kell. El is rendezte, egy rakás emlékem van róla, pláne most, hogy mindenhonnan ő ömlik rám a chicagói oldalakról. Unalmas rinyálás, fárasztó nosztalgiázás, de sajnos igaz, az ő visszavonulása azt is jelenti, hogy én is kurvára megöregedtem. Szinte most kezdtem reménykedni abban, hogy majd az ő generációjuk elindít valamit, erre már ott tartunk, hogy sorra vonulnak vissza.