|
én ezzel nem értek egyet
kikaptunk előfordul persze, az első haza PO meccsen kaparnak a legjobban a játékosok, teljesen új érzés volt a Stars keretének nagy részének, szóval én nem is vártam, hogy nyerünk, nem is keltem fel megnézni, de attól még nem tragikus ez
az első sor rommá játszatása kb azóta van, hogy McDonaldot elcseréltük, tehát ez nem új dolog, hozzá vannak szokva, legalább szezon közben kevesebbet játszottak, mint korábban
kapuskérdésben mi a röhej? a jobb formában lévő kapus véd, és sztem eddig panaszunk sem lehet, erősen kétlem, hogy Hillerrel 3-0-val állnánk
Sharks meg azért nem annyira biztos sztem a 7-2 igen megtévesztő, vezetett a kings 2-0-ra és aztán vmi szakadás történt és onnan a cápaliknak minden bejött a másik oldalon meg semmi, a kings még mindig úgy áll, hogy elég otthon nyerniük, és várni arra, hogy vmeik idegenbeli meccsen Quick GOD üzemmódba kapcsol, de sztem ezt igazából hagyjuk, előbb jussunk túl a Starson. lehetett sejteni, hogy 2 dologgal verhetnek minket: Lehtonen (aki azért mumus nekünk vmennyire) és az első soruk. Ezekre kell összpontosítani
ui: Boudreau pedig remélem a következő mecccsre tanul abból, hogy a Stars hogyan matchupolt ellenünk! |