|
Én sajnos felkeltem, mert úgy gondoltam, hogy a mai egy jó kis önbizalom növelő 4-5 gólos meccs lesz. Az is lett, csak nem nekünk. Hihetetlen, hogy ez a Calgary milyen motiváltan nyomta. tele vannak sérülttel és ezért aztán a fiatalok meg bizonyítani akartak. Két játékosuk is ellenünk lőtte élete első NHL gólját. Ez mindent elárul. Voltak szituációk, amikor gyakorlatilag 5 játékosból, aki a jégen volt, négyen gyakorlatilag álltak. Ezt a produkciót nem fognám Penner hiányára, hiszen egy csomó meccsen padoztatták, amikor még itt volt és akkor is megoldották a srácok. Azt sem lehet mondani, hogy balszerencsénk volt, mert igazából helyzetünk sem volt, harmadonként átlagba lőttünk 6-7 lövést kapura. Hiller 40%, Andersen 80%. Két SHG gól. Egyben bízok: amikor rögtön az elején kaptunk egy ilyen pofont, a Colorado ellen, utána indult be a rekord széria. Most nem kell rekord, csak normális játék, sok korcsolyázás, hit, motiváció és alázat. Kíváncsi lettem volna az üvöltözésre, amit BB nyomott a meccs után és Selanne reakciója is nagyon érdekelne. |