|
Úgy érzem, hogy ezt most tisztáznom kell.
Számomra Kariya a csapat múltjának arca. Ő volt az első draftolt játékosunk, ergo elmondható, hogy mi neveltük ki. 9 szezont játszott nálunk, de csak 5-öt Selanne-val. Akkor is itt volt, amikor nagyon trágya volt a csapat. Soha nem volt olyan minőségű csapat mellette, mint Selanne mellett, mégis az itt eltöltött 606 meccsen 1.10-es pontátlagot produkált. Jobb, mint Selanne átlaga (1.02).
2003-ban belement a paycut-ba, asszem 6-7 millió körül ajánlottunk neki amit elfogadott, szentesítve ezzel azt, hogy Selanne visszajön. Paul feltétele az volt, hogy a védelmet feltuningoljuk, míg Selanne-t "megcsípte a darázs" és behülyítette Colorado-val. Mivel a csapat nem tudta finanszírozni a védelem kikalapálását, így Paul megpattant Colorado-ba Selanne hathatós közreműködésével. Itt romlott meg Kariya és a vezetőség viszonya.
Amit valahol meg is lehet érteni, botrányosan rosszul draftoltunk, a csapat sehova nem haladt és Kariya 9 éves regnálása során 6 (!!!) különböző edző dolgozott a csapatnál, valamint megfordult 3 GM is. Ferreira (az első GM-ünk aki egyébként Selanne-t is idehozta) és Kariya viszonya nagyon jó volt, míg Gauthier és Murray nem értett vele szót. A Disney egyébként is kiadta '98 környékén, hogy költséghatékonyan kell a csapatot irányítani, így esély nem volt megtartani 5 évvel később. Minderről beszélünk egy Slary cap nélküli éráról, ezt se felejtsük el, mert nem mindegy.
Na most azért lássuk át, hogy egy olyan játékosnak, akit Gretzky után a 2. legtechnikásabb játékosnak tartottak, nem nagyon volt perspektíva egy olyan csapat, ahol az egyetlen dolog ami állandó az a változás. Ennek volt sokszor köszönhető az, hogy a szerződései macerásan alakultak. Ha valaki megnézi a HHOF beszédét, akkor hallhatja, hogy csak Ferreira-nak mond köszönetet, de senki másnak. Nem véletlenül....
A Selanne-ról készült dokumentumfilmben Selanne el is mondja, hogy a 2003-as váltásnak ez volt az oka. Csak ő ezt egy mondattal intézte el.
Még valami. Kariya egy antiszociális ember. Csendes és visszahúzódó. Szintén a Selanne-s dokumentumfilmben hangzik el, hogy Paul gyakorlatilag menekült a drukkerektől, annyira nem szereti a nyilvánosságot. Nos...ahogy azt láthatjuk ezt a mai napig nem nőtte ki...
Ahogy Selanne mondta a HHOF-os beavatásán: "...a fele fizetésemet kaptam a játékért, a másik felét azért, hogy nagyjából normális embert faragjak belőle (Paul-ból)...."
Dacára annak, hogy soha nem bocsájtottam meg neki, hogy elment, számomra ezek is jelentik annak az éremnek a másik oldalát.
Ennél többet nem tudok hozzá fűzni.
Kariya-t 10 évvel később kellett volna draftolni...nem egy expansion franchisehoz kellett volna kerülnie, ahol még nem voltak kinőve a gyermekbetegségek. Arról nem beszélve, hogy a Disney tulajdonlása (Samueli-ék tevékenykedésének tükrében) inkább volt hátránya a csapatnak. Financiálisan is, marketing szempontjából is. |