|
ducksref hozzászólása: |
|
|
|
Az én véleményem köztes helyen van (nem konfliktuskerülésből), ezért most kifejtem, mivel meg lettem szólítva, bár ebből a vitából ki akartam maradni.
Fowler nem úgy teljesít, ahogy egy 18 évesen csapatba került játékostól elvárható és ezt kétféleképpen kezeljük: pusztán a tényeket, vagy az ideális karrierívet tekintve. Én inkább az előbbi oldalra húzok, mégpedig azért, mert lehet kibúvókat keresni, mint életkor, beszoktatás hiánya, de ettől még semmi olyan törés/változás nem mutatkozik a karrierjében, ami egy ilyen fizetést és csapaton belüli pozíciót indokolna. Igen, ezt a klub cseszte el, de egy életen át nem lehet erre hivatkozni, főleg, amikor egy ilyen szerződést kötöttünk vele.
Szerencsére a Elitserien jót tett vele, ettől függetlenül még mindig lutri. Az eddigi teljesítménye alapján kivágnám a csapatból, az idei alapján 3., de legeslegfeljebb 2. párba mehetne. Viszont alapvető elvárásom vele szemben, hogy folyamatosan javuljon és lehetőleg tempósan. A legjobban kereső védőjátékosunkká tettük és ezért bizonyítania kell! Ez alól már nincs kibúvó, ezt a szerződést már ők kötötték, ők vállaltak ezért megfelelő teljesítményt. És ha besül, akkor nagyon-nagyon mérges leszek, mivel esélyünk nem lesz eltüntetni a roster-ről ésszerű keretek között.
Szóval nálam jelenleg türelem van, a 4 millás cap hit-et úgy tekintem, hogy az 5. év végén úgy kell játszania, mint Scotty, vagy Prongs, mert az elején jóval több lét markol majd fel, mint amennyit megérdemel. |
|
|
|