|
Sexton hozzászólása: |
|
|
|
Kezdjük az elején: az első harmad elejét megint megnyomtuk, de egyszerűen semmi nem ment be. BB is nyilatkozta, ha az ellenfél kapusa tisztán látja a korongjainkat, akkor nem lövünk gólt. Hiányolta a kapus előtti zavaró repüléseket. Aztán jött Koivu óriási baromsága, hogy támadó harmadban kampózott egyet, jött a 4 a 3-ra és rögtön az első gól is. Majd pár perc és Getzlaf hibájából a megugrás és egy szerencsétlen gól. Andersent sajnáltam nagyon. Nyomtunk, lőttünk és hát persze kihagytunk mindent, erre jött a kettő az egyre és már három null volt oda. 3 meccsen 2 pont. Ebben talán csak az a pozitívum, hogy a keleti konferencia 3 vezető csapata ellen játszottunk. Talán így könnyebb megemészteni, A Montreál és a Pingvinek ellen vezettünk is, csak a szerencsével álltunk hadilábon. Szívem szerint felhoznám DSP-t, meg Etemet frissíteni a csapaton. Silfvi, Maroon, Palmieri és Beleskey gyakorlatilag nem csináltak semmit az elmúlt pár meccsen, lehet, hogy egy kis padoztatás rájuk férne! Cogliano is egy kicsit beszürkült, Bonino meg egyáltalán nem találja a helyét, pedig milyen jól ment idáig, ma egy lövése sem volt majd 17 perc játék alatt. Rakell próbálkozik, de nagyon elnyomják, úgy érzem. Fizikálisan még nem ready. Hajrá Ducks! |
|
|
|