Akkor egy rövid kis élménybeszámoló úgy Anaheimről meg a meccsről:

Először is maga a város tetszett. Már amennyit láttam belőle. Tisztább és rendezettebb, mint Los Angeles és ott nem is volt az a nagy zsúfoltság, amibe az ember bele tud fáradni kicsit. Összességében azt mondom, hogy ahhoz képest, hogy amerikai város, szép volt Anaheim. A Hondán kívül egy Packing House nevezetű helyre mentem el. Ezt talán egy ilyen street food-os étteremhez tudnám hasonlítani, ahol az épületen belül több kis stand van mindenféle igényes ételekkel, italokkal élő zenével. Kellemes hely, annyi problémám volt, hogy talán lehetett volna több ülőhely, de túléltem. Itt megebédeltem és mentem a Hondába.

Kb. olyan lehettem, mint egy kisgyerek a karácsonyi ajándékok felbontása előtt. Teljesen be voltam zsongva meg kicsit paráztam, hogy nehogy gond legyen a jegyekkel. Nem volt. :) Mondjuk így is csak második próbálkozásra jutottam be, mert az útitársam magával akarta vinni a hátizsákját, amit egyáltalán nem engednek meg, így vissza kellett menni a kocsihoz. Egyébként itt is (mint a legtöbb nagy sporteseményen) volt egy komolyabb átvizsgálás. Kiürített zsebek, fémdetektor, ha úgy gondolták, hogy indokolt, motozás és végül a jegy ellenőrzése. Egy előtérbe kerültünk, ahol egy DJ zenét rak, lehet venni italokat és meccs közben French és Hebert is itt szokott elemezni a szünetekben. Most Hayward és Ahlers társaságában volt ott Hebert, de gondolom azért, mert hogy a PO meccseket nem a FOX közvetíti. Amúgy kint is kb. 10 méterrel mentem el GMBM mellett, mi kerestük a bejáratot, Ő meg valahol a VIP bejáratnál volt. A meccsen is végig láttam, hogy vöröslik a feje.
A bejutás után egyébként egyből mentem a team store-ba. Itt is körülbelül egy kisgyerekhez hasonlíthattam, csak ezúttal az édességboltban. Vettem is magamnak egy pólót megy egy baseball sapkát. Meccs után még visszajöttem és hatalmas megdöbbenésemre egyből vitték oda a játékosok meccsen használt ütőit. Mivel ezeknek az ára csillagászati áron volt (350 dollár volt a legolcsóbb), valamint a repülőre is macerás magaddal vinni, természetesen nem vettem, de álmélkodtam.
A jegyeink a legfelső szektorok egyikébe szólt. Itt külön megjegyzem, hogy szándékosan nem akartam közelre a jegyet, mert én a meccs egészét látni akartam, nem csak azt, ami éppen előttem történik. Korrekt helyünk volt, mert tényleg beláttam a pályát. Közvetlenül mögöttem volt a 6-os szám, ami sajnos nem valószínű, hogy át lesz festve (ugyebár most a győzelmek alkalmával számolnak vissza, hogy mennyi van még hátra). Bepróbálkoztam egy sörrel, de undorító amerikai Bud Light volt ami gyenge is meg édeskés is az íze, így maradtam a víznél utána.
A meccs maga. Én őszintén szólva kicsit megkönnyeztem a dolgot. Tényleg soha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen fontos meccset, Anaheimben fogok megnézni a Hondában. De megtörtént. Helyszínen egyébként sokkal hangosabbnak tűnik az egész, mint a TV-n keresztül (ugyebár nekünk elvileg lagymatag közönségünk van.) Hatalmas megrökönyödésemre még így se volt telt ház. És ami számomra még hihetetlen volt, hogy azok a hangok, ingerek amiket eddig csak TV-n keresztül tapasztaltam most személyesen is megélhettem. Az a fickó, aki mindig füttyent zone entry közben a szomszédos zónában ült. Amikor kihagytunk 1-1 nagy helyzetet én is felhördültem a közönséggel vagy kiabáltam a "Let's go Ducks!" kántálást. Egyértelműen egy felejthetetlen élménnyel lettem gazdagabb.
Sajnos nem hiszem, hogy a közeljövőben lesz még alkalmam meccset látogatni, de ha mégis, én lennék a legboldogabb. Ez 6. meccs se lenne igazából elérhetetlen távolságban (most átettem a székhelyemet Texasba, ami jóval közelebb van Nasvhille-hez, mint Kalifornia), de túl sok nyűggel járna most nekem az utazás oda, valamint egyedül nem is akkora buli elmenni.