|
Donald Kacsa hozzászólása: |
|
|
|
Megvan ez is. Őszintén szólva az első harmad után egyáltalán nem hittem, hogy lesz itt keresnivalónk, de szerencsére a csapat rám cáfolt. Nem nagyon tudok most mibe/kibe belekötni, mert az utolsó két harmadban nagyon fegyelmezetten, jól játszottunk. Lindholmnak talán volt 1-2 hibája, de olyan hibákat vétett, amiket vagy ő vagy a társak tudtak javítani. Perry kicsit jobban koncentrálhatna még, mert volt pár olyan helyzete, ahol szinte zavartalanul lőhetett, de ezeket kihagyta. Fowler amilyen buta hibát követett el a Jackets ellen, ma legalább olyan kiegyensúlyozott volt és ami nagyon tetszett, hogy a végén a 6 on 4 szituban őt küldte be BB és nagyban köszönhetjük neki is, hogy ki lett az védekezve. Vatanent szeretném még kiemelni aki hatalmasat küzdött a győztes gól előtt. Megvan a győzelem tehát, de sajnos újabb komoly érvágás érte a csapatot Selanne elvesztésével. Ha súlyos, akkor nem tartom kizártnak, hogy kicsit erőltetni fogjuk Penner visszatérését. Elég durván arcon csapta az ütő. Csütörtök Bruins, ami szintén nem lesz könnyű meccs. |
|
|
|